Hát igen. Ez a "Beszélgetünk Rumlival, aztán majd én lejegyzem" című mutatvány nem igazán működik. Nem a kommunikáció része, mert az annak idején remekül, sőt mondhatni: rendszeresen zajlott. A köztünk lévő nyelvi nehézségeket némi sörök elfogyasztásával leküzdöttem, aztán ment minden a maga útján. Az nem működik, hogy gyakran ide-idenézzek. Eléggé rossz passzban vagyok mostanság. Hogy a kezdő gondolatba kössem a dolgokat: sokkal könnyebben elbeszélgetek az állatokkal, akiket emberszámba veszek, mint azokkal az állatokkal, akik -- pusztán azért, mert két lábuk van -- embernek gondolják magukat.
Erről ennyit.
Nagyon úgy fest a dolog -- ez viszont kicsit feldob --, hogy a héten végre el tudok kezdeni melózni egy olyan helyen, ami hosszú évek óta hozzám illő melót ígér.
Rossz korban vagyok rossz korban.
2007. november 4., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)